Zsoltárok 102

1. 1A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.

2. 2Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

3. 3Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

4. 4Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.

5. 5Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.

6. 6Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

7. 7Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.

8. 8Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.

9. 9Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.

10. 10Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

11. 11A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.

12. 12Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.

13. 13De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.

14. 14Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.

15. 15Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.

16. 16És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;

17. 17Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.

18. 18Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

19. 19Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.

20. 20Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.

21. 21Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.

22. 22Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.

23. 23Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

24. 24Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

25. 25Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.

26. 26Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

27. 27Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

28. 28De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.

29. 29A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.

Revideált Károli Biblia (1908), közkincs. Szövegforrás: CrossWire HunKar. A digitális forrás három hiányzó versét ellenőrzött Károli-szövegből pótoltuk. Szövegforrás