Zsoltárok 142

1. 1Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

2. 2Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

3. 3Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

4. 4Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

5. 5Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

6. 6Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

7. 7Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

8. 8Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.

Revideált Károli Biblia (1908), közkincs. Szövegforrás: CrossWire HunKar. A digitális forrás három hiányzó versét ellenőrzött Károli-szövegből pótoltuk. Szövegforrás